Visszahozni azt az 5évet

- Te mit csinálsz?-ültem fel az ágyamra végül. Nem nézhettem tétlenül, hogy ott motoszkál a dolgaim között.

- Te-te fent vagy?-kérdezte dadogva.

- Óóóó nem csak alva járok.

- Ezek mik?-kérdezte a papírokra nézve.

- Ehhez nincs jogod-mondtam karba tett kézzel.

- Tényleg? Grace nincs itt-amúgy Grace ügyvéd-tehát nincs ügyvédelve.

Felállt és elvitt néhány papírt, én meg utána szaladtam.

- Add vissza, de azonnal-parancsoltam.

- Igen?? És mi lesz ha nem?-kérdezte gyerekesen.

Erre már már nem tudtam mit válaszolni. Aztán elkezdte olvasni, és kivettem a kezéből.

- Héééé!

- Ezt...ezt nem olvashatod el-mondtam zavartan, lehajtott fejjel.

- De akarod....akarod, hogy elolvassam-néztem fel érthetetlenül az előttem álló lényre-elakarod, hogy olvassam, hogy tudjam, min/miken mentél keresztül.

- Ez-kezdtem.

- Kathy, tudom mi van. Tudom, hogy fájdalmat okoztam neked, tudom, hogy megbántottalak, sokszor, de...én nem érdemellek meg-erre felnéztem-Annyi rosszat tettem veled, hogy nem értem, miért vagy még mindig velem, miért viseled el a jelenlétemet, nem értelek. Te tetteted, hogy már nem érzel irántam semmit, ezt mindig is kerülted, de tudod abban az utolsó levélben írtad, hogy én tudni fogom, hogy mikor fogsz úgy rám nézni, mint csak egy barátra és tudni fogom. És hát még mindig nem úgy nézel rám, még mindig úgy néznek rám azok a szemek, ahogyan azt én nem érdemlem meg...Kathy, én...elmegyek...Floridába.

- És mikor jössz vissza?-kérdeztem.

- Talán...soha-mondta ki végül.

- Mmmmmi?-kérdeztem dadogva, hát ha rosszul hallottam.

- Azért is vállaltam el ezt, hogy melletted leszek ameddig csak lehet, mert nem érdemlek meg semmit ami veled kapcsolatos, annyi rosszat tettem veled, hogy az már nekem is fáj. Kaptam egy állást Floridában, szeptemberben kezdenék is, egy klinikán.

- Te...te most tényleg elmész?-kérdeztem leülve a kanapéra, ehhez le kellett ülnöm.

- Igen, Kathy. Mondom azért is vállaltam el, hogy adhassak neked egy ilyen emléket, hogy melletted vagyok.

- Igen, de nem akkor amikor emlékezet kiesésem van, ráadásul 5 év-álltam fel és kezdtem hangosabban kiabálni-Jó, hogy eszedbe jutok megint, ugye? Megint itt hagysz, mint egy rongyot. Állandóan úgy hagytál engem, hogy reménnyel voltam aztán jön egy lány akit "tényleg" szeretsz és aztán szépen ott hagysz hidegen. Hát köszönöm szépen, és most megint éljem végig azt?

- Eleinte nehéz lesz, de majd szokásossá fog válni és...már csak egy apró emlék leszek neked-mondta higgadtan, mintha nem is kiabálnék vele.

- Te...te azt hiszed, hogy ez ennyire könnyű lesz? Hát te teljesen meg vagy hibbanva, hol élsz te? Meseországban? Hát kelj fel végre, és néz rám mi lettem, mi vagyok. Most akarsz itt hagyni, csak úgy?

- Az idő mindent begyógyít.

- Igen-itt már normál hangnemen beszéltem-az idő mindent begyógyít...de attól a seb még ott marad.

Egy másra néztünk, majd az ajtó felé vettem az irányt és kiviharoztam...pizsamában. Hajnali 2 volt, én meg a lépcsőn ücsörögtem az utcán, egy kicsit fáztam, de nem volt kedvem visszamenni. Tom elmegy? Örökre? Ez nekem mindennél a legrosszabbat jelenti, és még azt hiszi ezzel jót tesz nekem cöhh....És mellettem megjelent egy láb, felnéztem és hát ki lehetett az? Tom. Leült mellém, én meg elnéztem valahová.

- Ezt a te érdekedben teszem-mondta.

- Ebben mi az én érdekem? Hmm? Itt hagysz, mint mindig? De most már vissza sem jössz?...Grace-ék tudják?

- Tudják, és azt mondták, hogy tegyem azt amit jónak látok.

- És ezt látod jónak, hogy itt hagysz-itt már a szemeibe néztem-mindig te mész el, és mindig én mentem utánad, de...

- Nem kérem azt, hogy gyere utánam mert...jobb lesz ez így-mondta megérintve a vállamat.

Én meg azon kapom magam, hogy könnyekkel küszködök.

- Amúgy is én voltam a hibás mint ezért, még azért is, hogy balesetet szenvedtél-kotyogta ki.

- Miért lenne a te hibád?-kérdeztem.

- Mert...egy buliba nem hívtalak el, de Petra...aki akkor még a barátnőm volt elhívott, majd a partyn összevesztünk és kérdezted, hogy tényleg szeretem-e Petrát és igent mondtam, te erre kirohantál és én már csak egy autó előtt láttalak eszméletlenül-majd lehajtotta a fejét, és összeráncolta a homlokát, láttam, hogy megbánta.

- És tényleg szereted?-kérdeztem nyugodtan.

- Hát...igazából csak...akartam tudni szeretni, de nem...-vallotta be, és ez tényleg igaz volt-és elrontottam mindent ezért elmegyek.

- Elfutsz a probléma elől? Nézd, ha elrontottál valamit, azt nem kéne inkább helyre hozni? Te rontottad el, de lehet, hogy csak te tudod megoldani. Te voltál ahonnan elkezdődött minden, és lehet, hogy te vagy aki be is fejezi. Én bízok benned, és...könyörgök ne menj el.

Majd elkezdtem sírni, de nagyon. Tom magához húzott.

- Csssss-csitított-nem megyek, itt maradok.

- De kérlek tényleg maradj itt, el ne hagyj megint, pont akkor amikor a legnagyobb szükségem van rád-mondtam sírva. Szerintem már tiszta könnyes lett Tom pólója.

- Kathy-emelte fel a fejemet, és mélyen a két szemembe nézett, elsimította a szemembe lógott hajamat és őszintén mondta.

- Én soha, de soha nem foglak elhagyni, ígérem-majd a távolság köztünk egyre kisebb lett majd az ajkait nagyon gyengéden az enyémhez érintette. Ez volt az első csókunk, végül csak lett első csókunk. Először lassan majd vadul csókolt. És akkor bevillant minden, mintha lepergett volna előttem az életem, olyan gyors volt, hogy szinte nem is tudtam követni, de minden bevillant. Először a gimis évek, majd az egyetemista időszakok és végül az az 5 év, ami hiányzott. Emlékeztem mindenre, és a nagy fényre is...és ismét elöntött a sötétség................................................................................................................

Hello, itt Grace, én írom tovább a történetet, mert Kath, napok óta nem kel fel. Kórházban vagyunk. Tom hozta be a mentőkkel. Azért bele olvastam hát ha írt rólam valamit.(:D) De én veszem kézbe most a tollat és írok, remélem Kath minél hamarabb itt lesz köztünk. Szóval, Kath már kb. 1 hete nem kel fel, a doki szerint kómába van, és ez eltarthat "egy ideig". Ezzel azt akarta tudatni velünk, hogy elég sokáig, talán lehet..soha. Tom nem szólalt meg, csak néhány mondatot szólt. Peter most átjött ide dolgozni, hogy lássa, mindent jól csinálnak-e. Viktor azzal tereli el a gondolatot, hogy csajokat szed fel, mint Barney az Így jártam anyátokkal-ban. Imádjuk azt a sorozatot:D Nah egy pillanat a doki jött.

Uhhh...a doktor szerint kérdéses mikor fog felkelni, mert már egy hete semmi...és azt is mondta, hogy ha nem kel fel egy idő múlva, vagy lebénulhat vagy már soha nem fog felkelni. És amikor ezt meghallotta Tom, kiviharzott és nem tudtam, hogy visszajön-e még.

Egy apró emlék elindít mindent

1 hét telt el, hogy másodjára is elájultam...és még mindig semmi. Tom megértette miért voltam annyira mérges, Pete megmentett egy életet a kórházban, Grace utánunk járkál, mert nem tudja, hogy mit akarunk egymástól, Viktor meg mint mindig élvezi az életet, csajok és csajok körülötte.
- Tejet?-kérdezte Grace, amikor a gabonapelyhet öntöttem a tálamba, bólintottam-Még mindig semmi?
- Semmi. Mit csinálok rosszul? És mi van ha nem fogok soha emlékezni? Mi van ha még is és akkor eszméletemet vesztem és aztán kómába esek és...
- Ne mondd tovább-vágott közbe-Kath, a legjobb barátnőm vagy. Igaz te még annyira emlékszel, hogy mi örök ellenségek vagyunk, de 5 év eltelt azóta, 5 ÉV, annyi minden történt azalatt és nagyon szeretném ha végre emlékeznél, mert visszaszeretnénk kapni a barátunkat de én a legjobb barátnőmet, úgyhogy igyekezz emlékezni és ha lehet úgy, hogy ne essen bajod.
Majd megfogta a cuccát és elment. Itthon maradtam tök egyedül, még Tom is elment a boltba. Megettem a müzlimet, néztem egy filmet, és még Tom sehol. Hol lehet? Igaz férfi, férfiak a boltban? Elég nehéz elképzelni, pedig csak pár dolgot írtam fel. Aztán bementem a szobámba, találtam egy nagy ládát egy szekrényben, kinyitottam és egy csomó papír és fényképek voltak. Fényképek még amikor gimis voltam. Rajta volt egy csomó ember akikre még emlékszek. Aztán a sok papír, meg ilyen levél féleség is, meg persze órai levelezések is, és erre elmosolyodtam. Meg minden Tommal kapcsolatos dolgok. Leültem inkább és nézegetni kezdtem. Ahogyan olvastam az írásokat, azt olvastam, hogy van valami ami el van valahová ásva?? Tovább olvastam és ott hagytam mindent és elmentem taxival arra a helyre ahová írtam még anno.
Megérkeztünk a sulihoz. Azt írtam, hogy a suli mellett van egy park és van a szökőkút, onnantól keletre 18 lépés, majd északra 23 lépés majd ott van egy nagy fa, majd nyugatra 5 lépés, és ott lesz ahol állok. Hát egy parkban vagyok délelőtt és hát...miért is ne? Elkezdtem kaparni a földet, de még mindig semmi, 5 perce "ástam" és még mindig semmi, a kezem földes. Megnéztem, jól csináltam-e mindent. Majd oda volt írva, hogy "Ha úgy gondolod rosszul csináltál valamit, állj a talpadra és ne tántorodj vissza, hanem csináld végig!" Így hát jobban elkezdtem a kezemmel ásni és találtam egy kis ládikát, amiben megint papírok voltak és egy fénykép Tomról és rólam, és mind az le volt írva, hogy hogyan szerettem belé, mikor találkoztunk, minden, minden le volt írva, az érzések. Majd megfogtam magam és szépen haza mentem.
- Itthon vagy Tom?-kérdeztem és letettem a ládikát. Nem hallottam választ ere bekapcsoltam a TV-t, de még mielőtt néztem volna bementem a szobámba. Ránéztem a nagy ládára ahogyan hagytam, papírok fotók, aztán a kicsi ládikára is és aztán az asztalra és a papírra. Megint elkezdett a fejem fájni de iszonyúan. Senki sincs itthon, most mi lesz? Nem tudtam mit tegyek. De ahogyan elkezdtem szédülni bevillant egy kép, meg se tudtam "nézni", hogy mi az, csak úgy bevillant. Aztán megint és egyre többször és ahogyan többször megjelent. Láttam, hogy egy lány ül a székben, kezében toll és a papírra ír valamit, közben sír. Szétnéztem, hogy hol vagyok, olyan ismerős volta a hely, a szoba, majd odamentem a lányhoz, megnézni mit ír. Láttam, hogy ezek az írások azok, amik a kis ládikában vannak. Eszembe jutott, hogy ez az én gyerekkori szobám, és ez a lány én vagyok. De erre emlékszem. Majd valahová megint átkerültem, egy ballagásra, Tom ballagott el, én meg alig bírtam a könnyekkel, egy könnycsepp le is gördült arcomon. A suliban mindenki énekli a ballagási dalt, én is de csak azért, hogy ne sírjam el magam. Tom elhaladt mellettem és egymásra mosolyogtunk. Az akkoriban 18 éves fiú látta, hogy nem bírok magammal, inkább mosolygott rám, és a szemeivel azt mondta "Nem lesz semmi gond". Én persze erre még jobban rosszul lettem. Aztán ismét máshová kerültem, egy egyetemre. Azt hiszem első- vagy másodéves lehettem. Tommal egy lakásban laktunk persze bérelve. Épp együtt mentünk a lakásba, amikor Tomot lekapta egy csaj, aki a barátnője volt, rólam persze azonnal eltűnt az a mosoly. Majd Tomnak mondtam azt, hogy akkor otthon találkozunk majd elmentem. Megint egy helyen voltam. De ez már nem tudom, hogy hol volt. Egy buli volt én meg kilépni készültem amikor egy autó ütött el...Visszatértem, sikítottam a fájdalomtól, annyira fájt a fejem.
- Kathy, mi a baj?-szaladt be hozzám Tom.
- A fejem, a fejem, SZÉTROBBAN-kiáltottam.
- Mit csináljak?-kérdezte ijedten.
- Nem tudom, te vagy az orvos.
- Egytől tízes skálán mennyire fáj?
- Csillagos ég.
Majd csak úgy a zsebéből elővett egy adag morfiumot, kiszaladt és behozta az injekciót, én az ágyra feküdtem, és beadta.
- Annyi nem lesz elég-mondtam, nem tudtam honnan tudtam de tudtam. Majd beadott még egyet, és egy kis idő múlva csillapodott a fájás.
- Hol voltál?-kérdeztem Tomtól. Én az ágyban voltam, ő mellettem ült.
- Most jöttem haza, és hallottam, hogy sikítasz, hát jöttem.
- De hol voltál egész nap?-kérdeztem rémülten.
- Elmentem a boltba majd, Pete-hez is bementem, majd haza jöttem de nem voltál itthon, csak a szobádban ez a sok papír...mi ez a sok papír?-kérdezte a sok dologra ránézve.
- Ne foglalkozz vele-mondtam. Kikeltem az ágyból és helyre akartam hozni ezt a rumlit.
- Hé hé hé!! Mit csinálsz?-fogott meg és visszatett az ágyba-az ágyban a helyed. Majd ez rá ér később.
Egész délután az ágyban feküdtem, ismét Tom járkált körülöttem. Majd este jó éjszakát kívánt és elment. Hosszú idő telt el, de még mindig nem tudtam elaludni. Majd egy hangot hallottam, Tom benyitott a szobámba, gyorsan úgy tettem, mintha aludnék, és meglátom, hogy Tom a ládában motoszkál. Nah most mit csináljak? Megint leégek, hülyének fog nézni. Inkább alszom.

Kezdődik

3 nap telt el, hogy megtudtam mi van velem. Tom azóta is csak velem van:) De állandóan hívogatja valaki, de nem akarja megmondani. Épp a kórházból jöttünk ki, Tom mellettem volt.

- Mit mondott a doki?-kérdezte.

- Hát mivel ez volt a második alkalom, még mindig csak a beszélgetéseknél járunk, de azt mondta, jövőhéten sokkal többet fogunk foglalkozni és máshogy-válaszoltam.

- Hogy érted azt, hogy "máshogy"?-kinyitotta a taxiajtót.

- Hát máshogy kezel majd?-még én se értettem, hogy hogy "máshogy"?

Tom is beszállt a taxiba és megmondta a taxisnak a lakcímet.

- Várjon egy kicsit!-állítottam meg a taxist. Majd a régi suli címét mondtam be.

- Akkor most tényleg...?-kérdezte Tom. Bólintottam, de még én se voltam biztos.

Megérkeztünk a sulihoz, kiszálltunk.

- És most?-kérdezte zavartan Tom.

- Sétáljunk egy kicsit-mondtam furán, talán nem kellett volna idejönnünk.

Elsétáltunk a suli mellett, még nem voltam felkészülve rá, hogy a suliba menjek és felpörögjön minden. Talán nem kellett volna idejönni.

- És miket csináltok még a dokinál?-kérdezte Tom látván, hogy rosszul döntöttem.

- Hát először is csak beszélgettünk, hogy mikre emlékszem, ez jó ideig eltartott mert faggatott még-mosolyogtam-és...hát a második alkalom is ilyen volt ha úgy vesszük.

- Kathy, kérdezhetek valamit?-kérdezte nagyon zavartan.

- Bármit.

- Hát...ööö...emlékszel-e a...-nem tudta, hogy mondja ki-szóval emlékszel-e a...az...az érzésekre...te, én?

Erre viszont nem tudtam válaszolni. Nem tudtam, hogy az 5 év alatt milyen voltam, hogy éreztem.

- Hogy éreztem eddig?-kérdeztem.

- Hát nem mutattál ki semmit-válaszolt.

Jajj neeee megint érzelgős pillanat, menekülnöm kell! Szerencsére épp csörgött Tom telefonja, megnézte a kijelzőt majd kinyomta.

- Ki volt az?-kérdeztem.

- Senki.

- Tom...így is úgy is megfogom tudni és minek titkolod, mi a jelentősége?...Ha akarsz segíteni akkor vagy olyan nagy lelkű, hogy elmondod-néztem mélyen a szemeibe.

- ...Petra volt az-válaszolt végül.

- Igen, aki állítólag a bulit szervezte-mondtam egyértelműen.

- Nem...ő a barátnőm-kimondta az igazságot.

- Ahhaa-reagáltam valamit-És mióta van ez a románc?

- Hát...végül is már nem tart csak...ő nem tud róla.

Elkezdett fájni a fejem de baromian, majd elkezdtem szédülni.

- Kathy jól vagy?-kérdezte Tom-Kathy!

Majd a nagy sötétség.

Valami hideget éreztem és kinyitottam a szememet. Pete és Grace volt mellettem.

- Jól vagy?-kérdezték.

Felültem és otthon voltam, Tom a konyhában volt, Viktor most érkezett meg.

- Most hallottam mi történt-mondta lihegve Viktor.

- Elájultál-mondta Pete-de most hogy érzed magad?

- Most már jól köszi-mondtam majd talpra álltam és az ajtó felé vettem az irányt.

- Héhéhéhé kisasszony hova megy?-kérdezte Grace.

- A dokihoz, megbeszéltünk még egy időpontot mára-válaszoltam.

- De akkor megyek én-állt fel.

- Én vagyok a megbízott!-mondta Tom.

- Megbízott? Megbízott?? Azt hittem, hogy te döntöttél így, azt hittem, hogy azért teszed, mert segíteni akarsz...és én hülye megint hittem neked, hát igazán köszi-toltam le Tomot-Gyere Grace!

Majd becsaptam az ajtót.

- Kath, ez mi volt?-kérdezte az ajtó után nézve.

- Nem tudom, csak gyere!-kértem meg.

- Ügye nincs is egy másik időpont, ugye?-nem válaszoltam, tudta ő.

A kórházban megkértem az egyik nővért keresse meg de azonnal Mrs. Stant-et, és a dokinak mindent elmondtam.

- Elkezdett a fejem fájni és majd szétrobbant majd végül elájultam...de amíg így voltam valamit, tudtam vagy nem is tudom...éreztem?-mondtam a dokinak.

- Pontosan mit?-kérdezte

- Nem tudom nem tudom NEM TUDOM-mondtam hangosabban.

- Kérem mondja el mi volt.

Lenyugodtam majd gondolkoztam.

- Amikor sötétség volt...valami autót láttam...nem tudom NEM TUDOM-mondtam.

- Oké, jó, nyugi...ez talán egy pici emlék.

- Doki...szédülök.

Majd ismét sötétség.

Emlékek vagy semmi?

- Kath!-jött be Grace-Dr. Newton keres téged telefonon. Felálltam és elvettem a telefont. Majd amikor letettem Tomot megkértem, hogy jöjjön be velem a kórházba, mert a doki azt mondta, hogy minél előbb be kell mennem valakivel. Tom volt a legközelebb hozzám, ott állt a konyhában a többiek meg valahol máshol voltak, és hát csak úgy kiszaladt a számon (mint mindig), hogy nem jönne be velem a kórházba. Így hát bementünk, kissé aggódva, hogy mi lehet a gond, hogy mi az ami ennyire sürgős. Fogtam a táskámat és elindultam Tommal a kórházba. Egész úton csendben voltunk. A kórházban azért kivizsgáltak, és az eredményt is a doki irodájában kaptuk meg.
-Minden rendben-mondta Dr. Newton a papírokat nézve-Úgy látom Tomot hozta el magával. Nézze Katherine, azért kértem, hogy hozzon magával egy olyan embert aki számára fontos, mert az amit most fogok mondani....-kereste a szavakat-"veszélyes",de még is jót tehet magával. Mint tudja önnek emlékezet kiesése van ráadásul 5 év esett ki. Ez az átlagos és a rossz között van. Azért hívtam, hogy legyen egy ember, hogy legyen kire támaszkodni és ezt egy orvos szájából is hallhassa és megértse.
- Mondaná inkább a lényeget?-kérdeztem már izgatottan.
- Katherine...amint mát mondtam, nem szabad rögtön belevágni, hogy mindenre emlékezzen, amiket fotókkal érhet el. Ez az agyának fájdalmat okozhat, ami kómához is vezethet vagy rosszabbra. De ha ez így menne, akkor talán nem is emlékezne arra az 5 évre, tehát mintha azt az 5 évet nem élte volna meg. De ha ezt felgyorsítjuk, amint már mondtam, akkor talán emlékezne min-den-re-tagolta.
- Tehát ha jól értem, akkor fele.-fele arányban emlékeznék?-kérdeztem.
- Ha úgy vesszük, igen. Mindennek van hátránya és előnye is.
- És én mit tehetek érte?-kérdezte Tom.
- Annyit tisztázzunk, hogy akkor mi mellett van-fordult hozzám a doki.
Én Tomra néztem és azon gondolkoztam, hogy ami történhetett ezalatt az 5 év alatt, csak úgy eldobom és kicsi az esélye h fogok rá emlékezni mondom ez nekem nem jó, és ott van Tom....De ha amellett vagyok, hogy emlékezni akarok rá, akkor nagyobb az esélye, hogy kómába esek és minden odavész, de nekem fontos az emlékek, tudni akarom, hogy mi történt, és nem akarom eldobni inkább meghalok egy olyan dologért amiért harcolok, minthogy ülve várjam a nagy csodát.
- Hogy kezdjünk neki?-kérdeztem a dokitól.
- Először is Tom a kérdésére válaszolva, annyit tehet Katherine-ért, hogy mindenben segíti, mindig kiáll mellette és mindig ott van mellette, igaz ez olyan, mint ha házasságot kötetnénk, de ez fontos. Azért is, mert ha olyan nagy baj van, elájul vagy ilyesmi, tud segíteni rajta, ön is orvos vagy rosszul tudom?-de bólintott Tom-és mindig segíteni, ha úgy érzi Miss Damward, hogy már nem bírja, akkor ott van mellette, ilyesmi. Ez egy logikus dolog. Nah, azt kell tenni, hogy hetente kétszer idejárni kezelésre, a pszichológusunkhoz, és majd ő megmondja, mit kell azután tenni. A holnapi nap a legkorábbi időpont, ha ez megfelel, bár nem kéne halogatni, mert épp azért sietünk. Nézze Katherine-most nagyon mélyen a két szemembe nézett-akármennyire is rossz vagy akármilyen kellemetlen is, emlékeznie kell, ön ezt választotta. Ha meg eszméletét veszíti, ott van mellette Tom.
Tom. Végre itt lesz mellettem Tom. Istenem ezért is megérte, hogy ez a baleset lett. Végre mindig itt lesz mellettem és nem megy sehová csak mellettem lesz.
- Na de az a kérdés,-fordult Tomhoz-hogy ön ezt képes vagy hajlandó ezt megcsinálni.
- Képes vagyok rá, hajlandó is és akarom is-válaszolta.
- Nos...akkor sok szerencsét kívánok a visszaemlékezéshez!-majd elmentünk. Csendben voltunk ismét egész úton hazafeléig. Majd kiszálltam és...nem itthon vagyunk vagy....?
- Elhoztalak a sulihoz-válaszolt a testbeszédemre, és mosolygott-ahol először találkoztunk.
Én azonnal kiszálltam, hogy lássam a sulimat, ahol először láttam meg Tomot. Igaz én erre a sulira emlékszem utoljára, de mégis olyan....régiség érzés támadt bennem vagy...nem is tudom...mintha már vagy 10 éve nem láttam volna.
- Ez volt 5 éve-válaszolt ismét.
- Mi vagy te? Valami gondolatolvasó?-tettem fel a kérdést viccelve. Majd szerényen mosolygott.
- Nah? Valami?-kérdezte reménykedve.
- Tom, te is nagyon jól tudod, hogy nem fog csak úgy a fejembe szállni az az 5 év.
- Igen tudom, de ez kezdetnek jó, nem?
- De-mondtam megnyugtatva.
Nyár volt. Elvileg bemehettünk volna, de első nap nem lihegném ezt túl.
- Nem jöhetnénk ide vissza majd máskor?-kérdeztem, mert muszáj visszajönnöm. MUSZÁJ. Nem tudom miért de egy részem visszaakar ide térni. Bólintott majd elindultunk hazafelé.
Otthonról már elment mindenki, csak Grace maradt, mert hát miért ne?
- Te itt alszol?-kérdezte Grace Tomtól, mert látta, hogy nem megy haza.
- Szüksége van Kathynek rám-mondta majd fordult hozzám-hol aludjak?
- Hát ahol akarsz-mondtam szétnézve.
- És ha álmodban rád tör valami rossz?-kérdezte visszahúzódóan.
- Tom, még el se kezdtük, nem fogok azonnal kómába esni-mondtam. De te jó ég, ő velem aludt volna. Te jó ég, magától kérdezte meg, nah ezért is megérte.
- Akkor itt a kanapén?-kérdezte.
- Hát ha jó itt neked akkor aludj itt, de én mentem aludni mert nagyon fáradt vagyok.
Majd elköszöntem Gracetől és Tomtól, és bezuhantam az ágyba. Azonnal elaludtam, most nem gondolkoztam semmin. De 2 óra múlva felkeltem és azt vettem észre, hogy Tom a szobámban lévő fotelban alszik. Szóval mégis csak idejött. Istenem, mosolyogtam, majd mély álomba merültem.

Első nap

Most végre az egyszer kipihent szemmel ébredtem fel. Tom még mindig itt volt mellettem és aludt. Feje az ágy szélén volt, az egyik keze az én kezemet fogta, a másik keze a feje mellett volt. Nem mozdultam meg nehogy felébresszem. Majd a nővér bejött megnézte, hogy minden rendben van-e. Megkérdeztem, hogy mennyi az idő, 10 óra volt, majd elment. Hirtelen tüsszentettem és tessék, felébredt. Rám nézett, és amelyik keze szabad volt, az most már a kezemet fogta.
- Hogy vagy?-kérdezte kíváncsian.
- Hát még mindig nincs semmi emlék, de azért jól köszi-mosolyogtam, hogy nincs semmi baj.
- Akkor jó-mosolygott és megszorította a kezemet. Majd benyitott Grace és Tom elengedte a kezemet.
- Szia Kath-majd az ajtónál megállt-akkor ma jössz haza?
- Hát majd ti haza visztek, mert én nem tudom, hogy hol lakom-válaszoltam.
- Grace-szel laksz egy lakásban-mesélte Tom és megdöbbentem, régebben Grace egy légtérben nem bírt velem megmaradni.
- És te?-fordultam Tomhoz-Te hol laksz?
- Hát nem tudom mennyire emlékszel, de amikor én elmentem az orvosi egyetemre akkor megbeszéltük, hogy kollégisták leszünk vagy bérelünk egy lakást. Ha hát megvettem azt a lakást, amelyikben "éltünk" egyetemista korunkban.
Amikor ezt meghallottam örültem, hogy így van. Tommal egy lakásban élni, az maga a mennyország. Az orvos bejött jó reggelt kívánt fél11kor, és megnézett mindent, hogy minden rendben van-e.
- Már aláírtam a kikérőjét, ma elmehet-tette el a "zseblámpáját"-annyit kérdeznék, hogy hány éves?
Erre a kérdésre Grace és Tom figyelmesen figyelt.
- Ööö...-nem tudtam, hogy jót mondok-e-18.
- Maga már 25 éves...akkor tehát 5 év kiesett-elkezdtem félni, te jó ég 25 éves vagyok??-nyugodjon meg Miss Damward, emlékezni fog arra az 5 évre csak...tessék érte tenni.
Majd elköszönt és elment. Grace és Tom csak néz rám. Majd megérkezett Pete és...még mindig itt van Viktor, és elkezdtek pakolni és végül elhagytuk a kórházat.
- Te miért vagy itt?-kérdeztem Viktortól.
- Hát egyszer csak találkoztunk egy helyen és jól letoltál engem-majd elmosolygott-és aztán megint találkoztunk az utcán és onnantól beszéltünk újra.
- Egy szemét vagy tudtad?-Graceből egy enyhe kitörés jött ki Viktor iránt, Viktor csak néz.
- Ki beszél itt, hogy én vagyok a szemét? Nem tudom ki volt az aki évekig az ellensége volt-vágott vissza Viktor.
- Csak másfél évig-helyesbített.
- Csaaak?
- De te kb. 10 évig nem beszéltél vele és...-és innentől elkezdtek vitatkozni. És ez kb. így ment míg meg nem érkeztünk.
- Ribanc-folytatta Viktor Gracenek.
- Önző.
- Na jó most már abba lehetne hagyni-szólt Pete-Grace kérlek nyisd ki az ajtót. Amikor beléptem a lakásba valami szembetűnt, hogy fényképek nincsenek.
- Fényképek nincsenek?-kérdeztem.
- Hát az orvos azt mondta, hogy a fénykép hatására elég gyorsan elkezdesz gondolkozni, visszaemlékezni és az agyad ezt nem bírná és akkor még rosszabb állapotban lennél-mondta Pete-és majd az idő haladtával kéne egyre több fényképet nézegetned. De most...nem kéne.
Bólintottam, majd szétnéztem. Semmi...egyszerűen semmi. Nem emlékszem. Lehajtottam a fejem szégyenemben mert, hogy a saját barátaimra nem emlékszem, akik mellettem voltak/vannak mindig és még most is. Majd ahogy látta Tom, hogy elszégyellem magam, kezét rám tette.
- Ne aggódj, Kathy, emlékezni fogsz-és...hittem neki. Vagy legalábbis remélem, hogy tényleg emlékezni fogok. Nem sajnáltattam magam, inkább a talpamra álltam és előre néztem, hogy ezt az 5 évet újra át kell élnem, mert különben, hogy élhetnék tovább?
- Na jó, akkor kezdjünk is hozzá-mosolyogtam-Ilyenkor mit szoktam csinálni?
- Hát ilyenkor még munkában szoktál lenni-mondta Pete-a cégnél.
- De hát én nem orvos vagyok?-kérdeztem.
- De igen, csak...másfele húzott az irány, de Los Angelesben kaptál egy ajánlatot, és majdnem elmentél oda de aztán meggondoltad magad...
- És otthon találtak amikor jött egy levél a kapitányságról, hogy találtak nyomokat anyámról-folytatta Grace-nem tudom emlékszel-e a történetemre, de azt mondtad, hogy talán ott van egy embere és aztán elmentünk a New Yorkerbe és...
- Találkoztatok velem és Petrával-majd Viktor mondta Grace után.
- Ki az a Petra?-kérdeztem-ő is a banda tagja?
Majd Tom és Viktor egymásra néztek, és Tom próbált elmondani valamit.
- Hát...ő a...buliszervező-nyögte ki Tom.
- Az úgy volt, hogy amikor találkoztál velünk-folytatta Viktor-Petra meghívott téged is a buliba, majd elmentünk...
- És aztán meg vettünk egy csomó ruhát és-mesélte boldogan-olyan jó ruhát vettünk magamnak, hogy....kár nem emlékszel rá.
Itt már lehangolt lett. Szomorú vagyok, hogy a közösen eltöltött időkre nem emlékszem, de emlékezni fogok!
Majd lepakoltunk és megbeszéltük, hogy filmezünk. A Másnaposokat néztük meg, erre a filmre emlékszem, nem hagytam ki egy percet sem nevetés nélkül. Majd ahogy mentem be a szobába, láttam a telefonomat. A képernyőjén Grace és én voltunk, mosolyogtam, majd egy kicsikét jobban megnéztem, hogy milyen a telefonom. A galériába mentem, ahová nem kellett, de-mint mindig-most is megszegtem a szabályt. Ott volt egy csomó kép. Rámentem az első képre, a banda volt, mi  öten. Majd bejött Pete és látta mit csinálok.
- Azonnal tedd le a telefont!-parancsolt rám.
- De miért? Csak megnézek egyet-kettőt.
- Kath, NEM!-majd kivette a kezemből, majd elkezdett egy kicsit hangosabban beszélni-Megmondtam, hogy NINCS egyenlőre semmilyen kép vagy fénykép, mert akár vissza is eshetsz és nem akarjuk még egyszer ezt átélni. Lehetnél egy kicsit tapintatosabb is-majd lenyugodott-Kómában voltál...2 hétig. Grace egyedül volt, hiába voltunk mi ott neki, egyedül volt. Tom magát hibáztatja, azért nem mosolyog mostanában. Viktor mondjuk csak aggódott. Én meg néztem, hogy mindent jól csinálnak-e, nehogy valamit elrontsanak. Orvos vagyok és egyben a barátod is, úgyhogy kérlek szépen hadd tudjam én, hogy mi jó neked.
- Oké-bólintottam mosolyogva és visszamosolygott.
- Pete, te elmondasz mindent...ki ez a Petra?-kérdeztem.
- Hát a...a buliszervező.
- Nem nem. Amikor megkérdeztem, hogy ki, akkor Tom és Viktor egymásra néztek. Van szemem, és nem vagyok szőke, úgyhogy ki vele, ki ő?-erre már nem tudott mit mondani.

Következmények

Amit tettem megbántam, mert én nem Viktort szeretem, de viszont azért csináltam mert kapjon észbe Tom. Már nem voltam észnél mert azért jóval több italt ittam, mint mondtam.

- Ez kérem szépen egy apró baki-mondtam és elmentem, Tom felé vettem az irányt.

- Na idefigyelj!-mutattam Tomra és már az ital hatott rajtam-mit képzelsz, hogy te eltitkolod előlem ezt a csitrit? Hmm??? Válaszolj!

- Kathy, túl sokat ittál, haza kísérlek-mondta majd megfogta a karomat.

- Válaszolj!-szabadítottam ki magam a fogásából-és még józanul is ezt mondanám.

- Ezt nem itt kéne megbeszélni.

- Miért akkor hol?-kérdeztem szét nézve, arra utalva, hogy itt el lehet mondani.

Egy kicsi hallgatott majd:

- Tudom, hogy még mindig...te...én...-nem akarta ki mondani de tudtam, hogy mit akar mondani-értsd jól!

- De akkor őt most tényleg szereted?-ezt én kérdeztem és nem a pia.

- Igen-válaszolt.

Én meg nem tudtam mi történik, hirtelen olyan gyorsan történt minden. Egyrészt a pia volt és másrészt a válasz miatt nem voltam már jól. Majd kifutottam és csak egy nagy fényt és egy kiáltást hallottam. Majd semmi...............................................................................................................

Lassan nyitottam ki a szemeimet, és ott láttam Grace-t, aki az ellenségem volt. Csodálkoztam, hogy miért van itt és én miért vagyok itt. Majd szét néztem kórházban voltam. Zsinórok voltak rám ragasztva, leakartam szedni magamról de Grace és a nővér megakadályozta.

- Kath nem szabad-parancsolt rám szerényen.

Én meg érthetetlenül néztem rá.

- Te miért vagy itt?-kérdeztem kérdően.

- Hát mert fontos vagy-mondta egyértelműen.

- Te nem kedvelsz.

- De igenis kedvellek Kath-mondta furcsán nézve.

- És mióta hívsz így?-kérdeztem.

- Nővér, idehívná az orvost, kérem?-mondta a fehér ruhás nőnek, majd a nővér elment az orvosért. Én meg kezdtem nyugtalan lenni.

- Nyugodj meg Kath, mindjárt itt az orvos-nyugtatott meg majd hirtelen az orvos megjelent. Belépett és rám nézett.

- Jó napot Miss Damward! Mire emlékszik?-kérdezte az orvos közben megnézte a zseblámpájával a szememet.

- Hát...-próbáltam vissza emlékezni-csak egy nagy fényre és egy kiáltásra.

- És még?

- Nem tudom, halvány emlékek vannak-nem tudtam jobban emlékezni.

- Nevét tudja?

- Katherine Damward-válaszoltam.

- Hol lakik?

- New York-ban.

- Milyen nap van?

- Péntek-a válaszom hallhatára Grace az orvosra nézett.

- Önt baleset érte, egy kocsi elütötte, eltört néhány bordája-akkor ezért fáj a légzés-és a feje is megsérült. Mondja, mi az ami a nagy fény előttire emlékszik?

- Hát-gondolkoztam majd valami halvány emlék eszembe jutott-hát annyira emlékszem, hogy a suli bulijában voltam és sokat ittam és egyszer csak ez a nagy fény meg a kiáltás.

Grace nyugtalanul nézett az orvosra.

- Katherine, magának emlékezet kiesése van,-erre a mondatra megállt bennem az ütő-maga már dolgozik és az egyik barátja bulijában volt. Már jobb az állapota, de még ma bent tartjuk megfigyelésre, és holnap már mehet haza.

- Doktor úr-reménykedve fordult Grace az orvoshoz-van módja, hogy visszakapja az emlékezetét?

- Van. Úgy élni az életét, mint eddig. A hétköznapban élni, ahol eddig is, és ha megbocsájtanak?-majd elment. Grace és én egymásra néztünk.

- Mióta vagyunk már jóban?-kérdeztem.

- Hát már egy ideje-mondta mosolyogva-kb. 7-8 éve.

- Azta-döbbentem meg-Hát végül is csak kibékültünk.

Kopogtak. Peter jött be majd Tom bánkódóan és...Viktor?? Viktor mit keres itt?? Hogy kerül ide Viktor?

- Szia Kath!-köszönt Peter majd megpuszilta a homlokomat-Hogy vagy?

- A doki azt mondta holnap jöhet haza-válaszolt helyettem Grace.

Peter volt aki mindig törődött velem és akiben mindig megbízhattam. Majd egy nővér jött be:

- A látogatási idő lejárt, ha valaki itt akar maradni vele akkor maradhat, de csak egy ember-tájékoztatta a 4...barátaimat.

- Én maradok vele-vágták rá Tom és Grace egyszerre. Majd rám néztek, hogy ki maradjon. Ez nem kérdés, még jó, hogy Tom. Majd szépen elköszöntek tőlem és elmentek, Tom leült a mellettem lévő fotelba.

- Miért maradtál velem?-kérdeztem mert nem értettem, hogy pont ő miért akar velem lenni.

- Mert hát...az orvosok szerint én is az oka voltam, hogy balesetet szenvedtél és másrészt ugye az ital-mondta-és hát én megbántam, hogy amit válaszoltam...ezé tett téged-mutatott a zsinórokra.

- De miért mit történt?-kérdeztem kíváncsian.

- Hát erre szerintem nem emlékszel, akkor erre neked kell emlékezned-mondta.

- De mondd el mi történt-mondtam majd a mellettem lévő gép egyre gyorsabban elkezdett csipogni-mondd már el mi történt!

Majd Tom a monitorra nézett és kezdett aggódni.

- Kathy, nyugodj le, majd el fogom mondani-mondta aggódóan. Majd egyre gyorsabban csipogott.

- Kérlek most mondd el!-könyörögtem.

- Kathy! Kérlek!-majd ahogy tudta, hogy ez nem segít oda jött hozzám és megfogta a kezemet-Cssssss!

- Mi történt?-kérdeztem már majdnem sírva és egy picit lenyugodtam.

- Cssss-csitított Tom-itt vagyok.

Azok a szemek, ahogy mondta...már jobban voltam és nem érdekelt semmi más csak, hogy itt van és a kezemet fogja és, hogy ezt mondta. Majd elhallgattam a monitor csipogója már a normálisra állt. Tommal egymásra néztünk. Szememben már a könnyek gyűltek de nem volt kedvem pislogni mert féltem, hogy akkor a könnyektől nem látom azokat a szemeket.

- Ne sírj!-mondta majd megsimogatta az arcomat. Ahogyan hozzámért, még több könny a szemembe került és kénytelen voltam már becsukni szememet, és azért is mert, hogy legalább ennyi ideig érezzem, hogy tényleg hozzámért és tényleg itt van...velem. Majd kinyitottam szememet, és a két szemét néztem, de már annyira fáradt voltam, hogy lecsukódott a szemem és álomba merültem.

Ugye ez egy rossz álom?

- Hogy hogyan?-kérdeztem reménykedve, hogy csak félre hallottam.
- Szia Petra vagyok-nyújtotta a kezét felém-Tom barátnője, örülök, hogy megismertelek, már sokat hallottam rólad-aha "sokat". Mi az, hogy "sokat"?
- És mondd Berta-kezdtem.
- Petra-javított ki és ilyenkor támadt egy jó de rossz ötletem. Idegesíteni fogom ezt a lányt, és pasikat felszedni. Ez jó kihívás Tommal szemben.
- Mióta vagytok együtt?
- Kb. csak 2 hete-mondta csak úgy rávetve.
Ilyenkor köpni-nyelni nem tudtam és nem is bírtam. 2 HETE??? És én miért nem tudok róla?? Erre nem tudtam még mit válaszolni. De 2 HETE???
- Igen?-böktem ki végül-az tök jó.
Tök jó?? Tök jó??? Miért mondtam én ezt?
- Hát akkor mi menjünk is-mondta Viktor kiszabadulva a kínos helyzetből.
Majd amikor hálát adtam az égnek, hogy elmentek erre a zöldfülű megkérdezte:
- Te nem jössz a buliba?-kérdezte megállva.
- Szerintem Kathnek dolga van-válaszolt helyettem Viktor.
- Végül is elmehetek-vágtam rá.
- Szuper, akkor 7kor Tomnál-mosolygott majd elviharzott az egyik haverommal.
Idegesen mentem be a New Yorker-be ahol szerinte már vagy 10 ruhát megvett magának Grace és 5 ruhát meg kinézett nekem.
- Kath! Idenézz!!!-ugrándozott örömében a ruhára tekintve.
- Te mióta tudod?-kérdeztem.
- Mit?-még mindig mosolygott.
- Betty-t.
- Betty-t?-nézett rám érthetetlenül.
- Akkor Bertát-nem jutott eszembe a neve.
- Ki az a Berta?
- Akkor mit tudjam én hogy hívják...Tom csitrijét-mondtam.
- Jaaa Petrát?-nézett a ruhára majd rám-na jó nem akartam elmondani, mert tudom, hogy még mindig oda vagy Tomért.
- Oda vagyok? Basszus már 2 hete együtt vannak és én erről miért nem tudok?-kérdeztem idegesen.
- Cipőt?-kérdezte reménykedve.
- Ez nem vicces Grace-váltam egy kicsi komolyabbá-Tudod, hogy érzek iránta és te ezt csak úgy eltitkolod?
- Csokit?-reménykedett egy "igen"ben.
Majd elgondolkoztam, nem tehet róla, mi van ha megkérték, hogy ne mondja el vagy valami ilyesmi.
- De csak ha mogyorós-mondtam végül.
A buliban Tomot kerestem, majd amikor megláttuk egymást, mosolyogtunk és intett, hogy menjek oda hozzá.
- Szia! Csini vagy-dicsért meg.
- Hogy van Berti?-éééés megint nem találtam el a nevét.
Nézett rám érthetetlenül.
- Basszus nem tudom, hogy hívják...a barátnőd-mondtam.
- Ááááá szóval ő hívott meg-találta ki.
- Eltaláltad és 2 hét az tök jó-mondott volna valamit de én megakadályoztam-ááááá itt van Peter is. Csak én nem lettem volna meghívva?-és elmentem.
- Szia Kath-lepődött meg Pete.
- Örülök, hogy csodálkozol, hogy jelen vagyok e szórakoztató ünnepen-mondtam ünnepélyesen. Amikor valamit már tudunk de a többiek még nem tudnak róla vagy azt nem tudják, hogy mi tudjuk, akkor mindig körül írjuk régies beszéddel.
- Megtudtad Petrát-találta ki.
- Tééényleg. Petra. Petrának hívják-jutott eszembe.
- Kösz neked is Peter-elmentem mellette.
Amikor sikerült a kezemben egy poharat és benne whiskyvel szereznem, már nem érdekelt semmi, a lényeg meg volt. Ingyen pia. De nem tartott sokáig a jólét. A drága kis újoncka felém vette az irányt.
- Szia Kath!-megállt mellettem.
- Jah...valami olyasmi-tényleg nem érdekelt semmi de ő meg pláne nem.
- Valami gond van velem?-ugye most csak viccel?
- Neeeem, miért lenne?-majd megittam egy újabb pohár whisky-t.
- Ez hanyadik pohár már neked?-kérdezte.
- Nem tudom-vontam a vállamat és megittam egy újabb pohár whiskyt és elviharoztam.
Innentől már nem tudtam mit csináljak, szeretem Tomot, de ez most annyira felhúzott, hogy azon kaptam magam, hogy Viktort csókolom. Majd azt látom, hogy Tom csak néz minket a háttérben. Őt sose értettem, egy örök rejtély lesz számomra. De úgy nézett rám, mintha féltékeny lenne. Ez az féltékennyé tettem.
- Ez mi volt?-kérdezte Viktor.
Azt se tudtam mit csinálok, mert annyira nagy volt bennem a feszültség. Erre Viktort lekaptam, Tom meg ott néz minket...ez a Berta meg itt van már 2 hete, ez nem lehet más, mint egy rossz álom.