Első nap

Most végre az egyszer kipihent szemmel ébredtem fel. Tom még mindig itt volt mellettem és aludt. Feje az ágy szélén volt, az egyik keze az én kezemet fogta, a másik keze a feje mellett volt. Nem mozdultam meg nehogy felébresszem. Majd a nővér bejött megnézte, hogy minden rendben van-e. Megkérdeztem, hogy mennyi az idő, 10 óra volt, majd elment. Hirtelen tüsszentettem és tessék, felébredt. Rám nézett, és amelyik keze szabad volt, az most már a kezemet fogta.
- Hogy vagy?-kérdezte kíváncsian.
- Hát még mindig nincs semmi emlék, de azért jól köszi-mosolyogtam, hogy nincs semmi baj.
- Akkor jó-mosolygott és megszorította a kezemet. Majd benyitott Grace és Tom elengedte a kezemet.
- Szia Kath-majd az ajtónál megállt-akkor ma jössz haza?
- Hát majd ti haza visztek, mert én nem tudom, hogy hol lakom-válaszoltam.
- Grace-szel laksz egy lakásban-mesélte Tom és megdöbbentem, régebben Grace egy légtérben nem bírt velem megmaradni.
- És te?-fordultam Tomhoz-Te hol laksz?
- Hát nem tudom mennyire emlékszel, de amikor én elmentem az orvosi egyetemre akkor megbeszéltük, hogy kollégisták leszünk vagy bérelünk egy lakást. Ha hát megvettem azt a lakást, amelyikben "éltünk" egyetemista korunkban.
Amikor ezt meghallottam örültem, hogy így van. Tommal egy lakásban élni, az maga a mennyország. Az orvos bejött jó reggelt kívánt fél11kor, és megnézett mindent, hogy minden rendben van-e.
- Már aláírtam a kikérőjét, ma elmehet-tette el a "zseblámpáját"-annyit kérdeznék, hogy hány éves?
Erre a kérdésre Grace és Tom figyelmesen figyelt.
- Ööö...-nem tudtam, hogy jót mondok-e-18.
- Maga már 25 éves...akkor tehát 5 év kiesett-elkezdtem félni, te jó ég 25 éves vagyok??-nyugodjon meg Miss Damward, emlékezni fog arra az 5 évre csak...tessék érte tenni.
Majd elköszönt és elment. Grace és Tom csak néz rám. Majd megérkezett Pete és...még mindig itt van Viktor, és elkezdtek pakolni és végül elhagytuk a kórházat.
- Te miért vagy itt?-kérdeztem Viktortól.
- Hát egyszer csak találkoztunk egy helyen és jól letoltál engem-majd elmosolygott-és aztán megint találkoztunk az utcán és onnantól beszéltünk újra.
- Egy szemét vagy tudtad?-Graceből egy enyhe kitörés jött ki Viktor iránt, Viktor csak néz.
- Ki beszél itt, hogy én vagyok a szemét? Nem tudom ki volt az aki évekig az ellensége volt-vágott vissza Viktor.
- Csak másfél évig-helyesbített.
- Csaaak?
- De te kb. 10 évig nem beszéltél vele és...-és innentől elkezdtek vitatkozni. És ez kb. így ment míg meg nem érkeztünk.
- Ribanc-folytatta Viktor Gracenek.
- Önző.
- Na jó most már abba lehetne hagyni-szólt Pete-Grace kérlek nyisd ki az ajtót. Amikor beléptem a lakásba valami szembetűnt, hogy fényképek nincsenek.
- Fényképek nincsenek?-kérdeztem.
- Hát az orvos azt mondta, hogy a fénykép hatására elég gyorsan elkezdesz gondolkozni, visszaemlékezni és az agyad ezt nem bírná és akkor még rosszabb állapotban lennél-mondta Pete-és majd az idő haladtával kéne egyre több fényképet nézegetned. De most...nem kéne.
Bólintottam, majd szétnéztem. Semmi...egyszerűen semmi. Nem emlékszem. Lehajtottam a fejem szégyenemben mert, hogy a saját barátaimra nem emlékszem, akik mellettem voltak/vannak mindig és még most is. Majd ahogy látta Tom, hogy elszégyellem magam, kezét rám tette.
- Ne aggódj, Kathy, emlékezni fogsz-és...hittem neki. Vagy legalábbis remélem, hogy tényleg emlékezni fogok. Nem sajnáltattam magam, inkább a talpamra álltam és előre néztem, hogy ezt az 5 évet újra át kell élnem, mert különben, hogy élhetnék tovább?
- Na jó, akkor kezdjünk is hozzá-mosolyogtam-Ilyenkor mit szoktam csinálni?
- Hát ilyenkor még munkában szoktál lenni-mondta Pete-a cégnél.
- De hát én nem orvos vagyok?-kérdeztem.
- De igen, csak...másfele húzott az irány, de Los Angelesben kaptál egy ajánlatot, és majdnem elmentél oda de aztán meggondoltad magad...
- És otthon találtak amikor jött egy levél a kapitányságról, hogy találtak nyomokat anyámról-folytatta Grace-nem tudom emlékszel-e a történetemre, de azt mondtad, hogy talán ott van egy embere és aztán elmentünk a New Yorkerbe és...
- Találkoztatok velem és Petrával-majd Viktor mondta Grace után.
- Ki az a Petra?-kérdeztem-ő is a banda tagja?
Majd Tom és Viktor egymásra néztek, és Tom próbált elmondani valamit.
- Hát...ő a...buliszervező-nyögte ki Tom.
- Az úgy volt, hogy amikor találkoztál velünk-folytatta Viktor-Petra meghívott téged is a buliba, majd elmentünk...
- És aztán meg vettünk egy csomó ruhát és-mesélte boldogan-olyan jó ruhát vettünk magamnak, hogy....kár nem emlékszel rá.
Itt már lehangolt lett. Szomorú vagyok, hogy a közösen eltöltött időkre nem emlékszem, de emlékezni fogok!
Majd lepakoltunk és megbeszéltük, hogy filmezünk. A Másnaposokat néztük meg, erre a filmre emlékszem, nem hagytam ki egy percet sem nevetés nélkül. Majd ahogy mentem be a szobába, láttam a telefonomat. A képernyőjén Grace és én voltunk, mosolyogtam, majd egy kicsikét jobban megnéztem, hogy milyen a telefonom. A galériába mentem, ahová nem kellett, de-mint mindig-most is megszegtem a szabályt. Ott volt egy csomó kép. Rámentem az első képre, a banda volt, mi  öten. Majd bejött Pete és látta mit csinálok.
- Azonnal tedd le a telefont!-parancsolt rám.
- De miért? Csak megnézek egyet-kettőt.
- Kath, NEM!-majd kivette a kezemből, majd elkezdett egy kicsit hangosabban beszélni-Megmondtam, hogy NINCS egyenlőre semmilyen kép vagy fénykép, mert akár vissza is eshetsz és nem akarjuk még egyszer ezt átélni. Lehetnél egy kicsit tapintatosabb is-majd lenyugodott-Kómában voltál...2 hétig. Grace egyedül volt, hiába voltunk mi ott neki, egyedül volt. Tom magát hibáztatja, azért nem mosolyog mostanában. Viktor mondjuk csak aggódott. Én meg néztem, hogy mindent jól csinálnak-e, nehogy valamit elrontsanak. Orvos vagyok és egyben a barátod is, úgyhogy kérlek szépen hadd tudjam én, hogy mi jó neked.
- Oké-bólintottam mosolyogva és visszamosolygott.
- Pete, te elmondasz mindent...ki ez a Petra?-kérdeztem.
- Hát a...a buliszervező.
- Nem nem. Amikor megkérdeztem, hogy ki, akkor Tom és Viktor egymásra néztek. Van szemem, és nem vagyok szőke, úgyhogy ki vele, ki ő?-erre már nem tudott mit mondani.