1 hét telt el, hogy másodjára is elájultam...és még mindig semmi. Tom megértette miért voltam annyira mérges, Pete megmentett egy életet a kórházban, Grace utánunk járkál, mert nem tudja, hogy mit akarunk egymástól, Viktor meg mint mindig élvezi az életet, csajok és csajok körülötte.
- Tejet?-kérdezte Grace, amikor a gabonapelyhet öntöttem a tálamba, bólintottam-Még mindig semmi?
- Semmi. Mit csinálok rosszul? És mi van ha nem fogok soha emlékezni? Mi van ha még is és akkor eszméletemet vesztem és aztán kómába esek és...
- Ne mondd tovább-vágott közbe-Kath, a legjobb barátnőm vagy. Igaz te még annyira emlékszel, hogy mi örök ellenségek vagyunk, de 5 év eltelt azóta, 5 ÉV, annyi minden történt azalatt és nagyon szeretném ha végre emlékeznél, mert visszaszeretnénk kapni a barátunkat de én a legjobb barátnőmet, úgyhogy igyekezz emlékezni és ha lehet úgy, hogy ne essen bajod.
Majd megfogta a cuccát és elment. Itthon maradtam tök egyedül, még Tom is elment a boltba. Megettem a müzlimet, néztem egy filmet, és még Tom sehol. Hol lehet? Igaz férfi, férfiak a boltban? Elég nehéz elképzelni, pedig csak pár dolgot írtam fel. Aztán bementem a szobámba, találtam egy nagy ládát egy szekrényben, kinyitottam és egy csomó papír és fényképek voltak. Fényképek még amikor gimis voltam. Rajta volt egy csomó ember akikre még emlékszek. Aztán a sok papír, meg ilyen levél féleség is, meg persze órai levelezések is, és erre elmosolyodtam. Meg minden Tommal kapcsolatos dolgok. Leültem inkább és nézegetni kezdtem. Ahogyan olvastam az írásokat, azt olvastam, hogy van valami ami el van valahová ásva?? Tovább olvastam és ott hagytam mindent és elmentem taxival arra a helyre ahová írtam még anno.
Megérkeztünk a sulihoz. Azt írtam, hogy a suli mellett van egy park és van a szökőkút, onnantól keletre 18 lépés, majd északra 23 lépés majd ott van egy nagy fa, majd nyugatra 5 lépés, és ott lesz ahol állok. Hát egy parkban vagyok délelőtt és hát...miért is ne? Elkezdtem kaparni a földet, de még mindig semmi, 5 perce "ástam" és még mindig semmi, a kezem földes. Megnéztem, jól csináltam-e mindent. Majd oda volt írva, hogy "Ha úgy gondolod rosszul csináltál valamit, állj a talpadra és ne tántorodj vissza, hanem csináld végig!" Így hát jobban elkezdtem a kezemmel ásni és találtam egy kis ládikát, amiben megint papírok voltak és egy fénykép Tomról és rólam, és mind az le volt írva, hogy hogyan szerettem belé, mikor találkoztunk, minden, minden le volt írva, az érzések. Majd megfogtam magam és szépen haza mentem.
- Itthon vagy Tom?-kérdeztem és letettem a ládikát. Nem hallottam választ ere bekapcsoltam a TV-t, de még mielőtt néztem volna bementem a szobámba. Ránéztem a nagy ládára ahogyan hagytam, papírok fotók, aztán a kicsi ládikára is és aztán az asztalra és a papírra. Megint elkezdett a fejem fájni de iszonyúan. Senki sincs itthon, most mi lesz? Nem tudtam mit tegyek. De ahogyan elkezdtem szédülni bevillant egy kép, meg se tudtam "nézni", hogy mi az, csak úgy bevillant. Aztán megint és egyre többször és ahogyan többször megjelent. Láttam, hogy egy lány ül a székben, kezében toll és a papírra ír valamit, közben sír. Szétnéztem, hogy hol vagyok, olyan ismerős volta a hely, a szoba, majd odamentem a lányhoz, megnézni mit ír. Láttam, hogy ezek az írások azok, amik a kis ládikában vannak. Eszembe jutott, hogy ez az én gyerekkori szobám, és ez a lány én vagyok. De erre emlékszem. Majd valahová megint átkerültem, egy ballagásra, Tom ballagott el, én meg alig bírtam a könnyekkel, egy könnycsepp le is gördült arcomon. A suliban mindenki énekli a ballagási dalt, én is de csak azért, hogy ne sírjam el magam. Tom elhaladt mellettem és egymásra mosolyogtunk. Az akkoriban 18 éves fiú látta, hogy nem bírok magammal, inkább mosolygott rám, és a szemeivel azt mondta "Nem lesz semmi gond". Én persze erre még jobban rosszul lettem. Aztán ismét máshová kerültem, egy egyetemre. Azt hiszem első- vagy másodéves lehettem. Tommal egy lakásban laktunk persze bérelve. Épp együtt mentünk a lakásba, amikor Tomot lekapta egy csaj, aki a barátnője volt, rólam persze azonnal eltűnt az a mosoly. Majd Tomnak mondtam azt, hogy akkor otthon találkozunk majd elmentem. Megint egy helyen voltam. De ez már nem tudom, hogy hol volt. Egy buli volt én meg kilépni készültem amikor egy autó ütött el...Visszatértem, sikítottam a fájdalomtól, annyira fájt a fejem.
- Kathy, mi a baj?-szaladt be hozzám Tom.
- A fejem, a fejem, SZÉTROBBAN-kiáltottam.
- Mit csináljak?-kérdezte ijedten.
- Nem tudom, te vagy az orvos.
- Egytől tízes skálán mennyire fáj?
- Csillagos ég.
Majd csak úgy a zsebéből elővett egy adag morfiumot, kiszaladt és behozta az injekciót, én az ágyra feküdtem, és beadta.
- Annyi nem lesz elég-mondtam, nem tudtam honnan tudtam de tudtam. Majd beadott még egyet, és egy kis idő múlva csillapodott a fájás.
- Hol voltál?-kérdeztem Tomtól. Én az ágyban voltam, ő mellettem ült.
- Most jöttem haza, és hallottam, hogy sikítasz, hát jöttem.
- De hol voltál egész nap?-kérdeztem rémülten.
- Elmentem a boltba majd, Pete-hez is bementem, majd haza jöttem de nem voltál itthon, csak a szobádban ez a sok papír...mi ez a sok papír?-kérdezte a sok dologra ránézve.
- Ne foglalkozz vele-mondtam. Kikeltem az ágyból és helyre akartam hozni ezt a rumlit.
- Hé hé hé!! Mit csinálsz?-fogott meg és visszatett az ágyba-az ágyban a helyed. Majd ez rá ér később.
Egész délután az ágyban feküdtem, ismét Tom járkált körülöttem. Majd este jó éjszakát kívánt és elment. Hosszú idő telt el, de még mindig nem tudtam elaludni. Majd egy hangot hallottam, Tom benyitott a szobámba, gyorsan úgy tettem, mintha aludnék, és meglátom, hogy Tom a ládában motoszkál. Nah most mit csináljak? Megint leégek, hülyének fog nézni. Inkább alszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése